Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Hatezer rászoruló zarándokolt Vatikánba az „Öröm Európai Találkozójára”. Ferenc pápa pénteken együtt imádkozott a zarándokokkal és bocsánatot kért a szegényekről elfeledkező keresztényekért. Elmondta, hogy az egyház a szívén viseli a szegények ügyét. A pápa a hajléktalanokból álló magyar zarándokcsoportokkal is találkozott, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a szombathelyi Karitász szervezésében jutottak el Rómába.
Bocsánatot kért a szegényektől elforduló keresztényekért Ferenc pápa, aki egész Európából érkezett hatezer rászorulóval találkozott a Vatikánban pénteken, közöttük több mint nyolcvan magyar zarándokkal is, főként hajléktalan emberekkel.
A Szent Márton ünnepnapján a vatikáni audienciateremben tartott találkozón Ferenc pápa spanyol nyelven mondott rögtönzött beszédében kijelentette, bocsánatot kér a szegényektől elforduló keresztényekért. „Bocsánatot kérek az Evangéliumot nem olvasó keresztényekért, bocsánatot kérek tőletek minden egyes alkalomért, amikor egy keresztény egy szegénnyel szemben elfordul” – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta, hogy nem csak a katolikusoknak, hanem minden kereszténynek egy, a szegényekért cselekvő egyházat kell akarnia.
„A szegények az egyház szívében vannak”
Hozzátette, a szegények nem rabszolgák és nem méltóság nélküli emberek. „A szegények az egyház szívében vannak” – mondta Ferenc pápa. Az egyházfő úgy fogalmazott, a szegények egyben példaképek is, mivel „amikor nagy gazdagságot birtokolsz, megfeledkezel a szegényről, amikor szegény vagy, kezet tudsz nyújtani a szenvedőnek”.
A találkozó végén Ferenc pápa néma imát mondott az őt körülvevő zarándokokkal, akik az egyházfő vállára tették a kezüket vagy pápai ruháját fogták meg.
A hatezer résztvevő szombaton a római városfalakon kívüli Szent Pál-bazilikában imavirrasztáson vesz részt, majd koncerten Ennio Morricone karmester vezénylésével. Vasárnap Ferenc pápa mutat be nekik szentmisét a Vatikánban.
Magyar hajléktalanok is találkoztak a pápával
Budapestről negyvenen érkeztek Rómába. Harminc hajléktalan ember zarándokolt el Vatikánba a Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes és az általa alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat kísérőivel. Egyikük ajándékot is adott át a pápának.
Szent Márton szülővárosából, Szombathelyről, valamint Kemenesfalváról további negyvenen érkeztek a szombathelyi egyházmegyei Karitász vezetésével. A magyar zarándokcsoport tagjai felemelőnek és egyedüli élménynek nevezték a Ferenc pápával való találkozót.
A periféria pápája
A Ferenc nevet választó katolikus egyházfő megválasztása óta a társadalom peremén élő, a kortárs társadalom és kultúra által „selejtezett” embereket felkaroló egyházat hirdeti. A november 20-án lezáruló irgalmasság szentéve utolsó találkozóját Ferenc pápa a fedél nélküliekkel, rászorulókkal, szegényekkel tartja, ahogyan tavaly is – a szentév kezdetén – a Szent Péter-bazilika szentkapujának megnyitása után az első útja a legnagyobb római menhelyre vezetett.
Ferenc pápa zuhanyzókat állított fel a Szent Péter tér szomszédságában, menhelyet nyitott a Vatikán közelében, és folyamatosan pénzadományokkal segíti a Rómában és a világ számos részén az utcán élő embereket.
(MTI)